Primeira Liga e tudo

Capello, a futball szégyene

2012. október 12. - Balázs Laci

Azt hittem, látni fogok egy izgalmas és jó mérkőzést. Azt hittem, az orosz egy játszós, futballozni szerető és tudó csapat. Mekkorákat tévedtem... Ha bárki szeretné megverni a Barcelonát, nézze meg ennek a mérkőzésnek az utolsó 87 percét, mert itt kezdődik a futballgyalázó bunker.

Tovább

A titokzatos tizedik csoport

A pénteki válogatott meccsek közül túlzás nélkül a legkomolyabbat Moszkvában rendezik, két élcsapat részvételével, speciális körülmények között. Platini úr ugyanis a kilenc selejtezőcsoport mellett elrejtett még egy titokzatos tizediket is, amelyikben összesen két csapat található. Persze mindezt úgy kellett megoldani, hogy a többi válogatott ne fogjon gyanút, és ez félig sikerült is, hiszen besoroltak melléjük még négy csapatot, akik viszont reménytelenül gyengék az első kettőhöz képest. A selejtezőcsoport első és egyben utolsó előtti tétmeccse következik péntek délután.

Tovább

A második vonal: Segunda Liga

Atlético, Aves, Belenenses, Feirense, Leixões, Naval, Penafiel, Santa Clara, União da Madeira. Ismerős nevek? Ha igen, akkor azért, ha nem, akkor meg azért lesz érdemes végigolvasni mai bejegyzésünket, melyben kitekintünk a portugál másodosztály, a Segunda Liga irányába.

Kezdjük egy kis történelemmel! 1990 előtt csak egy profi liga létezett Portugáliában, a Primeira Divisão. Az innen kiesett csapatok egy regionális alapon több csoportra osztott ligába, a Segunda Divisãóba kerültek. 1990-ben létrehoztak egy második profi ligát, amely a Segunda Divisão de Honra nevet kapta, a régi másodosztályból pedig Segunda Divisão B néven harmadosztályú bajnokság formálódott. 1999-ben a labdarúgó-szövetség hivatalosan Segunda Ligára változtatta a bajnokság nevét (eközben a harmadosztály visszakapta a Segunda Divisão nevet), de az élvonalhoz hasonlóan szponzorációs okokból hívták már például Liga Vitalisnak, vagy legutóbb Liga Oranginának is.

Tovább

Képes volt-e követni a Videotont a Porto?

Aki követte az elmúlt fordulókban megkezdett összefoglaló sorozatunkat, tudhatja, hogy főleg a négy portugál naggyal foglalkozik rovatunk, akikből vasárnap ebből egyszerre kettő is pályára lépett, így negyedével kevesebb meccsről kell írjunk, hurrá! Hajtás után folytatás.

Tovább

Ibra mostantól Porto meccseket néz

Lassan Falcao mindenkinek a kedvenc csatára lesz, de nekünk máris megvan az új hősünk: Jackson "Cha-Cha-Cha" Martinez.

Már két hete szerzett góljáról is külön megemlékeztünk, de ezúttal sem maradhat el az ováció a kolumbiai produkciójával kapcsolatban, ezúttal a Sportingnak lőtt olyan gólt, amit figyelve csak ámultunk és bámultunk. Ibra egyébként a szerdai Porto-PSG meccsen próbálkozott hasonlóval, de a gól csak Jacksonnak jött össze, igaz, ő egy fokkal könnyebb helyzetből talált be.

A portugál futball arcai - 4. rész

Elérkeztünk a blogunk arcait bemutató sorozatunk utolsó részéhez. Ma a Boavista aranycsapatának mesterlövészét, Elpídio Silvát mutatjuk be az olvasóknak.

Elpídio Pereira da Silva Filho 1975. július 19-én látta meg a napvilágot Brazíliában, azon belül Paraíba állam Campina Grande nevű városában. Az Atlético Mineiro utánpótlásképzéséből kikerülve hamar légióskodásra adta a fejét: 1997-ben, 22 évesen Japánba szerződött, a Kashiwa Reysolhoz. Bár átlagosan majdnem minden második mérkőzésén gólt szerzett, nem időzött sokat a felkelő nap országában és egy év múlva engedett a Braga hívó szavának. Portugáliába érkezése után karrierje legszebb évei vártak rá.

Tovább

Így nehéz lesz...

Portugál fiaink ezen a héten is hat meccset játszottak a nemzetközi kupaporondon, két győzelemmel, három vereséggel és egy döntetlennel zárták az eheti fordulót. Habár a Portónak sikerült megvernie a Donald Trump-féle PSG-t és a Bragának is sikerült idegenben (sőt, Törökországban) nyernie, mégsem lehetünk elégedettek. Nézzük is meg, mi történt a BL és az EL csoportkörének második fordulójában!

 

Tovább

Ismét fej-fej mellett a nagyok

Csudás hétvégének nézhettek elébe a Liga Zon Sagres kedvelői, hiszen a televízió 3 meccset is a programjába illesztett. Igaz, (egyenlőre) nem az elképesztően színvonalas blogunké az érdem, hanem az olasz bajnokik jogának átkerülése egy másik csatornához, de talán most megoldódik egy régi problémánk, és talán többen kapnak kedvet ennek kicsi, ámde komoly hagyományokat őrző ország futballjának megismerésére.

Tovább

A kör bezárult – egy évtized Luís Leal életében

Tíz évvel ezelőtt történt, hogy a 14 éves Luís Leallal közölték: nem üti meg a Sporting szintjét. „Egy magamfajta tinédzsernek ezt hallani egyenlő volt a világ végével” – mondta Leal a múlt hét elején, miután a Liga 2012/13-as szezonjának első mesterhármasát jegyző játékosa lett és az újságírók arról faggatták, hogy milyen érzései vannak az Estoril következő, Sporting elleni bajnokijával kapcsolatban.

Nos, főhősünk nem fogta vissza magát nevelőegyesülete ellen sem. Előbb tizenegyest harcolt ki, amit Steven Vitória értékesített, később pedig maga is a kapuba talált, döntetlenhez segítve ezzel az Estorilt a Sporting oroszlánbarlangjában. Így vált Luís Leal a Sporting elutasított tehetségéből Estoril hősévé. A kör bezárult.

Tovább
süti beállítások módosítása