Portugál fiaink ezen a héten is hat meccset játszottak a nemzetközi kupaporondon, két győzelemmel, három vereséggel és egy döntetlennel zárták az eheti fordulót. Habár a Portónak sikerült megvernie a Donald Trump-féle PSG-t és a Bragának is sikerült idegenben (sőt, Törökországban) nyernie, mégsem lehetünk elégedettek. Nézzük is meg, mi történt a BL és az EL csoportkörének második fordulójában!
Portugál fiaink ezen a héten is hat meccset játszottak a nemzetközi kupaporondon, két győzelemmel, három vereséggel és egy döntetlennel zárták az eheti fordulót. Habár a Portónak sikerült megvernie a Donald Trump-féle PSG-t és a Bragának is sikerült idegenben (sőt, Törökországban) nyernie, mégsem lehetünk elégedettek. Nézzük is meg, mi történt a BL és az EL csoportkörének második fordulójában!
Bajnokok Ligája, csoportkör, második forduló
Benfica - Barcelona 0-2
Biztosan sokan reméltük, hogy a Sasok meglephetik a Barcát, ez ezúttal sajnos elmaradt. Alexis, és a hétvégén (ismét) Jászai Mari-díjat nyert Fábregas góljaira a portugáloknak nem volt válasza. A mérkőzéssel a Benfica-blog részletesebben foglalkozott, itt olvashattok róla.
Galatasaray - Braga 0-2
Aki jártas az európai klubfutballban, az tudja mennyire nehéz játszani a török csapatok otthonában. És aki tudja, az tudja, hogy miért olyan örömteli győzelem ez, nemcsak a Braga, hanem egész Portugália híveinek. Rúben Micael a 27. percben egy kipattanóra érkezett szemfülesen, Alan pedig a hosszabbítás negyedik percében vette be a Galata' kapuját egy szép támadás végén. A Braga ezzel a győzelmével ismét bebizonyította, hogy már nem csak egy kis csapat, annál nagyobb szerencsével.
Porto - PSG 1-0
Talán mégsem minden csak a pénzről szól, talán a nagy nevek, a nagy felhajtás mégsem biztos, hogy erősebbé tesznek egy csapatot. Nagyszerű, iramos meccs, sok helyzettel, így jellemezhetnénk ezt a 90 percet. Ha nem is futballozta le a Porto a párizsiakat, győzelmet érdemeltek, ami nem is maradhatott el. James Rodríguez gyönyörű találata döntött a 83. percben. Egy újabb győzelem, amit egész Portugália magáénak érezhet. Tekintsétek meg J.R. pukkantását!
Európa Liga, csoportkör, második forduló
Videoton - Sporting 3-0
Kevesen hitték volna, mégis megtörtént. Aki csütörtök este kilátogatott a Sóstói Stadionba, olyasmiben lehetett része, amiben nekünk, magyaroknak már régen nem. Siker (méghozzá nem is akármilyen) egy óriás ellen. A Sporting szemmel láthatóan felkészületlenül érkezett hozzánk, a magyar csapat híre nyilván nem ijesztette meg őket túlságosan. Ahogy ez ilyenkor lenni szokott, érkezett is a nagyon hideg zuhany, 20 perc játék után Paulo Vinícius és Filipe Oliveira góljaival már kétgólos hátrányban voltak. Majd jött a 35. perc és Nikolics befejezése, a Sporting kapitulált. A portugál lapok máris cikkezni kezdtek Sá Pinto távozásáról, előreláthatóan a hétvégén fény derül további sorsára. Továbbá magáért beszél, hogy Lopes elnök a portugálok hivatalos honlapján kért elnézését a csúfos eredményért. Száz szónak is egy a vége, Lisszabon zöld-fehér részeiben most senki nem lehet túl boldog.
Académica - Hapoel Tel-Aviv 1-1
Az EFAPEL Stadionban, Coimbrában az izraeli kupagyőztes volt a "vacsoravendég". Az Académica illetlen házigazda módjára a második félidő legelején megszerezte a vezetést, Cissé akrobatikus mozdulatának köszönhetően. Az eredmény sokáig változatlan maradt, de nem a hármas sípszóig, ami előtt pár másodperccel Damari fejelhette a kapuba Vermouth beadását. Az Académica sajnálhatja, ez a három pont már zsebben volt.
Club Brugge - Marítimo 2-0
A Brugge két héttel ezelőtti bordeaux-i zakóját szerette volna feledtetni egy győzelemmel, míg a Maritímo egy Newcastle elleni döntetlennel a zsebében készülhetett a mérkőzésre. Az első, gól nélküli félidőt követően a Brugge magasabb fokozatba kapcsolt, Bacca egyéni megmozdulása gólt eredményezett. A portugálok nem tudták elkapni a fonalat, a 71. percben Vleminckx érkezett a korábbi gólszerző centerezésére és beállította a végeredményt. A Maritímo két mérkőzés után, szerzett gól nélkül utolsó a csoportjában, Pedro Martinsnak ki kell találnia valamit a közeljövőben.
Alább láthatjátok a Liga ZON Sagres előttünk álló hétvégi fordulójának párosításait. A Benfica nyitja meg a fordulót a sereghajtó, eddig még nyeretlen Beira-Mar vendéglátójaként. A Porto–Sporting mérkőzés kiemelkedik, kiderül, hogy a Sporting képes lesz-e továbblépni a héten elszenvedett fiaskóján, a Porto pedig őrzi-e tovább veretlenségét. A DigiSport 1 mindkét meccset közvetíti, tehát lesz néznivaló. A Braga és az újonc Estoril is otthon játszik, míg a Benfica és a Porto után egyedüli veretlen Académica a gyengén kezdő Guimarãest fogadja.
Jó meccsezést mindenkinek!
Szombat | 06/10/12 | Benfica | 21 : 30 | Beira-Mar | More info | |
Vasárnap | 07/10/12 | Vitória Setúbal | 17 : 00 | Paços de Ferreira | More info | |
Nacional | 17 : 00 | Gil Vicente | More info | |||
Sporting Braga | 17 : 30 | Olhanense | More info | |||
Estoril | 18 : 00 | Rio Ave | More info | |||
Académica | 19 : 30 | Vitória Guimarães | More info | |||
Porto | 21 : 45 | Sporting CP | More info | |||
Hétfő | 08/10/12 | Moreirense | 21 : 15 | Marítimo | More info | |
|