Primeira Liga e tudo

Minden idők legemlékezetesebb büntetőpárbaja

2012. június 24. - Latz von W.

2004-ben Portugália adott otthont az Európa-bajnokságnak, és azóta sem látott csodát vitt véghez: nem hogy rendezőként továbbjutott(!) a csoportjából, de egészen a döntőig ment, ahol érthetetlen módon a görögök állították meg őket. Volt azonban ennek a tornának egy fordulópontja: a portugál-angol.

Tovább

Sérülés, elmaradt csere: pontszegény forduló

Nem éppen a legkedvezőbb feltételek mellett zajlott le a Portugália-Csehország negyeddöntő, hiszen Hélder Postiga váratlan sérülése (ami miatt Nélson Oliveira egyáltalán nem állt be, így kapura lőni sem tudott), és a nehezen kiszenvedett egyetlen rúgott gól is tippgyilkosnak bizonyult. Ennek…

Tovább

Éreztétek már úgy, hogy megtaláltátok az Igazit?

Neeem, nem szívetek választottjára gondoltam, bár ha esetleg hölgyek is olvasnak minket, akkor talán nem is lőttem nagyon mellé. Én ugyanis az Igazi Ronaldóra utaltam a címben, aki  a hollandok ellen magára talált, továbblőtt minket a csehek ellen is, sőt, az Eb-t is megnyeri majd nekünk.

Tovább

A disznók visszavágnak!

Európa gazdaságának elmúlt pár éve nem az a kifejezett sikersztori: becsődölő bankok, mentőcsomagért könyörgő országok, növekvő munkanélküliség - nagyjából ezekről lehet hallani minden héten a hírekben. Meg arról, hogy kik tehetnek az egészről: azok a lusta déli népek, élükön a görögökkel; de a…

Tovább

Csehország, mert megérdemlem

A boldogsághormonok még mindig magasan szállnak, mint a holland válogatott gépe Amszterdam felé. Eközben ma este Portugália az elődöntőért focizik Csehország ellen és ha az esélyek nem borulnak, elsőként juthatunk az elődöntőbe. Mitől is borulnának? Szimpatikus a cseh csapat, de azért na...

Tovább

Cseh Nuno Gomes, Kis Mozart, és egy jó Jirácek

Hálátlan szerep bemutatni azokat a cseheket, akikről elég annyit tudni, hogy Milan Baros, de megpróbálom. Végülis az érthetetlenül gyenge A-csoportot megnyerték a görögök, az oroszok, és a lengyelek előtt, a küzdőszellemük szimpatikus, ráadásul ott tartanak, ahol mi, magyarok szeretnénk a következő…

Tovább

Halálcsoport // Pepe a tanár

Bento nyilatkozott egy olyasmit még a torna előtt, hogy azért választották Opalenicát, ezt az eldugott lengyel kisvárost szálláshelyül, mert kiváló edzéslehetőségekkel szolgál. Ez így is van és ezen kiváló edzőpályák egyikén, miközben a naplemente vörösre festette az eget, Postiga, arcán komor…

Tovább

Most minden jó, most minden szép

A továbbjutás kiharcolása után újabb nyilatkozatok jutottak el hozzám, mondanom sem kell, ezekben már kevesebb a szerény kijelentés. De mitől kéne szerénykednie bárkinek is a Vb-ezüstérmes lefutballozása után? Az Igazi figyelmeztetett, hogy le ne adjam nektek a finomított verziót, hiszen ami minket…

Tovább

Az Igazi Ronaldo berúgta

  Panaszkodtunk, kerestük az okokat, és alternatívát kerestünk, de hiába: az Igazi visszatért, és pofán röhögött mindenkit, aki felemelte ellene a hangját. Most egy referenciamunkával jelentkezik, hogy nyugodtan folytathassuk őt dicsőítő rovatunkat, és bármikor linkelhessük azoknak, akik szerint…

Tovább
süti beállítások módosítása