Az előző részben reyes9 kolléga (amúgy Reyes nem a Benficában játszott? Tudathasadás.) bemutatta a Porto elmúlt éveinek legmenőbb átigazolásait, most pedig én jövök, értelemszerűen a Benfica csapatával. Megjelenhetne ez az írás inkább a kiváló Benfica blogon, de mi inkább megmutatjuk, hogy tudunk közösködni a kék/zöld kollégákkal. Mert jó arcok vagyunk.
Az előző részben reyes9 kolléga (amúgy Reyes nem a Benficában játszott? Tudathasadás.) bemutatta a Porto elmúlt éveinek legmenőbb átigazolásait, most pedig én jövök, értelemszerűen a Benfica csapatával. Megjelenhetne ez az írás inkább a kiváló Benfica blogon, de mi inkább megmutatjuk, hogy tudunk közösködni a kék/zöld kollégákkal. Mert jó arcok vagyunk.
Na szóval: a Benfica sem csap kevésbé a lecsóba. Ugyan a Porto régebb óta űzi ezt az ősi mesterséget, míg a lisszaboniak csak az utóbbi 3-4 évben jöttek bele igazán, azért ne feledjük, hogy Deco például a Benficából igazolt a Portóba, Falcao már Benfica játékosként szerepelt az újságokban, és úgy istenítette a sasokat mielőtt kicsit több pénzért elment volna a Portóhoz, hogy Christian visszatérek csak nem hozzátok Rodriguez nevét ne is említsem.
Így is megfordultak igazán tehetséges, szorgalmas srácok a klubban, amiből lett is pénz rendesen. Elöl szurkolói szempontból könnyebb, a poszt témájában nehezebb dolgunk van. Cardozo nem hagyta még el a klubot, így nincs nagyon csatárposztra emberünk, úgyhogy előre jelzem, hogy oda unfair módon benyomom Nuno Gomest, aki a vizsgált időszakon kívül, 2000-ben igazolt a Fiorentinába (hogy két év múlva ingyen jöjjön vissza a Fio csődje után).
Szóval az alaptétel az, hogy a portugál klubok valamiért képesek folyton a felszínen maradni/szép lassan bekúszni a topbajnokságok közé, már lehagyva eredményességben a franciát, úgy hogy csapataik folyton kénytelenek eladni legjobbjaikat. Drága stadionok, szar gazdasági helyzet: igazából alapból úgy kell építkezni, hogy rá lehessen a játékosokra 1-2 év alatt egy 2-300%-os hasznot.
Ha összefüggéseket is keresünk, akkor azt mondhatjuk, hogy Jorge Jesus érkezése óta gyorsult fel ez az adok-veszek folyamat, de mi jófiúk vagyunk, így időrendben haladunk:
2005-ből egy 8 millió eurós Miguel-transzfert jegyezhetünk fel. Legendásan nehezen jutott a Benfica ahhoz az összeghez, de erről tessék elolvasni a kiváló Los Che-blog írását. Két évvel később aztán a La Liga felelősen gazdálkodó csapatairól gomboltunk le jelentősebb összegeket, a Valencia Manuel Fernandesért 18 milliót fizetett, Simao pedig az Atletico Madridba zúzott el 20 millióért. Jól látható, hogy itt még a hazai export a menő, és nem a dél-amerikai import exportálása.
Törökország, majdnem végállomás. Hugo Almeida csak illusztráció
Sokáig ment a kísérletezgetés, míg kialakult egy gyakorlat, voltak itt meg nem értett zsenik, mint Miccoli, Reyes, Suazo, Saviola, Aimar, és érkeztek dél-amerikaiak is raklapon. Őket ketté lehet osztani tiszavirág-típusúakra (Urreta, Sidnei, Kardec) és szinte soha nem látott fickókra (Schaffer, Adu, Éder Luís).
Jorge Jesus 2009-es érkezésével azonban beindult a sztárgyár. 2010-11-12-ben minden nyáron volt pár toptranszfer, szépen sorban a következőképpen: Ramires (Chelsea), Di María (Real Madrid), David Luiz (Chelsea), Coentrao (Real Madrid), Javi García (Manchester City), Witsel (Zenit).
Tény, hogy valamit nagyon rosszul csinálunk, hiszen a Porto bűn rossz játékkal is egy szem Hulkjával évről évre nyerte előttünk a bajnokságokat, de a nemzetközi mezőnyben visszakerültünk oda, ahova a Benfica való. Jorge Jesus, mint az egyik legjobb igazolás nem mindig dönt racionálisan, de a végeredmény az, hogy az utóbbi két évben El elődöntőt, és BL negyeddöntőt játszottunk, 2011-ben pedig az egyik legtöbb UEFA pontot gyűjtő csapat voltunk egész Európában, és idén sem panaszkodhatunk, bár erősen benne van a pakliban, hogy megint csak egy El menetelés következik. Az azonban biztos, hogy valamit mégis jól csinálunk:
Hogy hogyan is raknám ezt az állományt össze, ha tényleg rendelkezésemre állnának?
Kapuban, jobb híján Roberto, akinél rosszabbat az ellenségemnek sem kívánok. Rajta csak 100 ezer eurót nyertünk, és egy bajnokságot buktunk. Itt egyértelműen kétes ügyek lehettek Roberto nyári klubváltása mögött, hiszen egy csődvédelem alatt álló Zaragoza vette vissza 8,6 millió euróért azt a kapust, akit egy évvel előtte mi vettünk meg tőlük 8,5-ért. A tőzsdefelügyelet, és egyéb szervek is vizsgálódtak az ügyben, de hál istennek már csak ebben a fantáziacsapatban kell őt Benfica mezben elképzelnünk.
A védősorunkba három agysebészt szedtem össze: Miguel, David Luiz és Coentrao. Rejtő Jenő minden bizonnyal érzékletesebb jellemzést tudna adni, mint én, úgyhogy maradjunk annyiban, hogy egy-egy esettanulmányt megérnének nyugodtan, nehéz lenne még három ilyen fickót találni.
Középen egy sűrű brigádot sikerült összerakni, Jorge Jesus tudhat valamit, hiszen a Javi García-Witsel páros elég meggyőző volt tavaly, de ha hozzájuk képzelünk még egy Ramirest is, akkor csak az az egy aggályunk maradhat, hogy kiakad a kilométermérő, és színészkedéssel kell majd kompenzálni a látványos futásbeli különbségeket.
Szélre majdnem a 2008-as furcsa párost tettem, de Manuel Fernandes és Simao sajnos már csak egy jelentős lejtmenetet tudnak abszolválni. Az ő sorsuk majdnem olyan szomorú, mint Quaresmáé, csak éppen ők ketten nem voltak őstehetségek, de nekik is van egy pénzéhes ügynökük (Jorge Mendes, you know). Végül Simao helyett Di Maríának kell a jobb szélen futkosnia, akkor talán még pár jó labda is érkezik középre (amúgy nagyon bírom Simaot, félre ne értsetek).
Az aljasan becsempészett Nuno Gomes mögé így Simao mehet vidáman szaladgálni. Nem az ő posztja, de legalább nem kell védekeznie.
Na szóval, tádádáádádááááámm:
