Ahogy múlnak az évek, évtizedek, mindig úgy csillan fel, illetve áldozik le egy-egy új csapat szerencsecsillaga a futballvilágban. Ez a világ rendje. Sajnos napjaink gazdasági válsággal sújtott időiben klubok eltűnésére sokkal több példát tudunk mondani, mint újak feltűnésére. Hogy csak a válság két legutóbbi áldozatát említsük meg, az idei nyár Spanyolországban a 90 éves múltra visszatekintő UD Salamanca, Portugáliában pedig az utóbbi két évtizedet többnyire az élvonalban töltő União de Leiria megszűnését hozta. A leiriai szurkolók annyival vannak jobb helyzetben salamancai társaiknál, hogy az União stadionja elvesztését és becsődölését követően rögtön újjáalakult és most egy albérletben játszó amatőr csapattal fogják megkísérelni a visszajutást a körzeti divíziókból (magyarosan: a járási bajnokságból) a profik közé. Vélhetően hosszú út lesz, de hogy nem lehetetlen vállalkozás, azt a kísértetiesen hasonló utat bejárt Salgueiros példája bizonyítja.

Ahogy múlnak az évek, évtizedek, mindig úgy csillan fel, illetve áldozik le egy-egy új csapat szerencsecsillaga a futballvilágban. Ez a világ rendje. Sajnos napjaink gazdasági válsággal sújtott időiben klubok eltűnésére sokkal több példát tudunk mondani, mint újak feltűnésére. Hogy csak a válság két legutóbbi áldozatát említsük meg, az idei nyár Spanyolországban a 90 éves múltra visszatekintő UD Salamanca, Portugáliában pedig az utóbbi két évtizedet többnyire az élvonalban töltő União de Leiria megszűnését hozta. A leiriai szurkolók annyival vannak jobb helyzetben salamancai társaiknál, hogy az União stadionja elvesztését és becsődölését követően rögtön újjáalakult és most egy albérletben játszó amatőr csapattal fogják megkísérelni a visszajutást a körzeti divíziókból (magyarosan: a járási bajnokságból) a profik közé. Vélhetően hosszú út lesz, de hogy nem lehetetlen vállalkozás, azt a kísértetiesen hasonló utat bejárt Salgueiros példája bizonyítja.

Akik olvassák a Boavista blogját, azok talán emlékeznek rá, két éve a klub centenáriumi tornája kapcsán egyszer már írtam egy rövid bejegyzést a Salgueirosról. A két csapat története manapság újra összefonódott, de erről később. Most merüljünk el kicsit a múltban!

A hivatalosan Sport Comércio e Salgueiros néven bejegyzett egyesület sokáig Porto harmadik számú csapatának számított. A klubot 1911. december 8-án alapították az észak-portugáliai nagyváros Paranhos nevű kerületében, eredetileg Sport Grupo e Salgueiros néven.

Aki a Salgueiros és a Benfica címerére tekintve különös hasonlóságot vél felfedezni, az jó helyen tapogatózik, a legenda szerint ugyanis benfiquisták alapították a klubot. Na jó, ez így kissé sarkított. A hivatalos verzió szerint az alapítóatyák egy Porto–Benfica meccs után döntöttek úgy, hogy saját focicsapatot alakítanak. Mint látható, nem a helybéli gárda, hanem a „nép csapata” és annak piros-fehér színe, valamint sasos címere volt rájuk nagyobb hatással. Némi lokálpatriotizmus azért mégiscsak szorult a klubtagokba és 1916-ban Sport Porto e Salgueirosra változtatták az egyesület nevét. 1920-ra mély gazdasági válságba került a klub, ezért a megszűnést elkerülendő, egyesültek egy másik helyi csapattal, a Sport Comércióval – így alakult ki a közelmúltig használt Sport Comércio e Salgueiros név.

A Salgueiros először az 1943/44-es szezonban kóstolhatott bele az élvonalbeli szereplésbe, ezt később még 23 alkalom követte. A portói sasok sikerkorszaka az 1990-es évekre tehető, ekkor az egész évtizedet a legjobbak között töltötték. Legsikeresebb szezonjukat rögtön a feljutásuk után futották: 1990/1991-ben 5. helyen végeztek, aminek köszönhetően elindulhattak az UEFA-kupában. Noha nemzetközi kupaszereplésük nem tartott sokáig (az első adandó alkalommal kiestek az UEFA-kupából az AS Cannes ellenében), a Primeira Ligában még sokáig megragadtak. A későbbiekben 1997-ből egy 6., 1998-ból pedig egy 8. helyezést tudtak felmutatni, ezután azonban megkezdődött a lassú hanyatlás.

A „paranhosi Benfica” 2002-ben kipottyant a Primeira Ligából, majd két szezonnal később financiális problémák miatt a másodosztályból is kizárták a csapatot. Eközben a klub elveszítette emblematikus stadionját, az Estádio Engenheiro Vidal Pinheirót is, amely helyén a városi önkormányzat metróállomást építtetett, így kénytelenek voltak a külvárosba, a Senhora da Hora sportkomplexumába, albérletbe költözni. Az egykor 11 ezer fő befogadására is alkalmas stadionból mára csak a romos állapotban lévő keleti lelátó egy darabja maradt meg hírmondónak, melyre az ultrák fel is festették a szarkasztikus helyzetképet: MOD€RN FOOTBALL WA$ HERE.

A Salgueiros pénzügyi problémái a harmadosztályban is egyre csak súlyosbodtak, ezért a 2004/2005-ös szezont jobbára az ifiből felhozott játékosokkal kellett végigcsinálnia. Ennek katasztrofális következményei lettek: mindössze 5 (!!!) pontot szerezve, 19-128-as gólkülönbséggel zárt a tökutolsó 20. helyen a csapat. Abból a társaságból egyébként João Rodrigues manapság újra a Salgueiros játékosa. Ha van olyasmi, amivel nem szívesen dicsekszik el csapattársainak, hát ez a szezon biztos az... A borzalmas idény befejeztével a klub végül csődbe jutott és egy időre megszűnt létezni.

Legalábbis labdarúgó-vonalon. A Salgueiros többi szakosztálya ugyanis fennmaradt, mi több, nagyon eredményesen szerepeltek. A vízilabdások például annak dacára, hogy a klubnak nincs is saját uszodája, 1994 és 2006 között zsinórban 12 országos bajnokságot nyertek! De kézisek és atléták is öregbítették a klub hírnevét a futballmentes években.

Három esztendőt kellett várni arra, hogy a foci terén is újra megmozduljon valami. A Sport Clube Salgueiros 08 néven újjáalakult csapat a 2008/2009-es szezonban tért vissza a labdarúgás vérkeringésébe és mindent az alapokról újjáépítve legalulról, a portói körzeti bajnokság harmadosztályában (ez a hetedosztályt jelenti) kezdte meg szereplését. Méghozzá igen sikeresen, mert rögtön meg is nyerte a bajnokságot, így 2009/2010-re máris egy szinttel feljebb léphettek a sasok. A körzeti másodosztályban is sikeresen szerepelt a csapat, kis híján megint bajnokságot nyertek, ám végül nem jött össze a bravúr és második helyen végeztek a bajnokság végén. A feljutáshoz mindenesetre ez is elég volt, így aztán a 2010/11-es idényt már a körzeti első ligában töltötték. Itt kicsit alábbhagyott a lendület, első nekifutásra csak a hetedik helyre volt jó a Salgueiros.

Mindeközben saját otthona továbbra sem volt az egyletnek: előbb a Senhora da Hora, később a Padroense stadionját bérelték. Igény pedig volna saját stadionra, hiszen például a visszatérő szezonjában 2200-as átlagnézőszámot produkált a Salgueiros, ami nemhogy az alacsonyabb osztályokban számított jónak, de országos szinten is a 15. legmagasabb szám volt.

2011 augusztusában ünnepelte centenáriumát a klub, melynek alkalmából egy háromcsapatos tornát rendeztek, saját pálya híján az Estádio do Bessában: ezen a Salgueiros mellett a házigazda Boavista és a Padroense vettek részt. Ahogy a centenáriumi tornán, úgy a 2011/12-es bajnoki idény végén is második lett a 100 éves egyesület, vagyis ha arannyal nem is, de újabb feljutással sikerült megünnepelni a jeles évfordulót.

A Terceira Divisão, tehát az országos negyedosztályú bajnokság sem jelentett akadályt a feltörekvő portói csapat számára: egy újabb ezüstéremnek köszönhetően szeptembertől már a harmadosztályban fognak játszani, tehát már csak két lépcsőfok választja el őket a nagy célkitűzéstől: az első osztályba való visszatéréstől. Öt év alatt négy osztályt lépni felfelé, mindezt úgy, hogy még saját pályája sincs a csapatnak – le a kalappal a Salgueiros előtt! Hogy a harmadosztály jelenti-e a végállomást? Nem vennék rá mérget.

Akár jönnek az újabb sikerek, akár nem, az biztos, hogy az utóbbi évek két nagy sikerkovácsa nélkül fog nekivágni a Salgueiros a harmadik ligának. Egyfelől távozik a csapat vezetőedzői pozíciójából az a Carlos Secretário, aki az elmúlt két évben irányította a gárdát, és akit játékosként a portisták nagyon is jól ismerhetnek a '90-es, 2000-es évek trófeahalmozó FC Portójából. A másik vezéregyéniség, aki hiányozni fog, az Albertino, a veterán középhátvéd, aki már 1991-ben a Salgueiros játékosa volt és ott is játszott egészen '95-ig, majd hosszú pályafutása végén, 2010-ben visszatért az újjáalakult csapatba. Ő 41 évesen úgy döntött, hogy ideje visszavonulni.

Secretário helyére a Boavistával egykoron bajnokságot nyert Filipe Gouveia érkezett, aki 2011-ben kis híján edzőként is bajnoki címre vezette a sakkosokat (igaz, csak harmadosztályúra). Az ő feladata lesz, hogy megtegye az utolsó lépést és visszavezesse a Salgueirost a profi futball világába. Nagy meló előtt áll, az biztos!

És hogy mi volt az írás elején emlegetett kapocs a Boavista és a Salgueiros között? Filipe Gouveia vagy akár a most szerződtetett ex-boavistás gólkirály, Beré is jó tipp lett volna, de én konkrétan a harmadosztályra gondoltam. Egy divízióban fog szerepelni a két csapat, vagyis idén újra lesznek portói derbik. Ha nem is a klasszikus Porto–Boavista felállásban, és nem is az első osztályban, de arra is már csak egy évet kell várnunk. Aztán ki tudja? Lehet, hogy hamarosan a Salgueirossal is találkozunk az élvonalban...

Renasce mais gloriosa.