Itt állunk hát az Eb döntőtől már csak egy lépcsőfoknyira, ellenfelünk pedig a világranglista első helyén álló Spanyolország. Mítoszrombolók szeretnénk lenni!

A spanyolok piszkosul jók, ezt mindnyájan tudjuk, de aki azt hiszi, hogy az esti meccset simán behúzzák, az nagyot téved. Luzitánia ugyanis mítoszrombolásra készül, mégpedig egy olyanra, ami remélhetőleg nagyon sokáig megmarad majd még az emberek emlékezetében.

Igen, merthogy kialakult az utóbbi években a spanyolok körül egyfajta legyőzhetetlenségi mítosz. Korántsem arról van itt szó, hogy verhetetlenek lennének, hisz Dél-Afrikában két éve pl. Svájc is oda tudott nekik pörkölni egyet. Itt-ott ki lehet billenteni az egyensúlyból a hatékony gépezetet, viszont végleg legyőzni, na az már egy egészen más dolog. De most minderre megvan a lehetőségünk.

Vajon mennyire lesz baráti a hangulat ma este?

Bizony, nagy dobásra készülünk. Ronaldo nemsokára megtudhatja, hogy milyen érzés hazája színeiben megnyerni egy nagytornát, ezzel szemben pl. David Silva azzal kapcsolatban gyűjthet be új, számára eddig ismeretlen élményeket, hogy milyen érzés nem diadalmaskodni azon.

Én amúgy elhiszem, hogy szerethető csapat a spanyol, a portugál pedig egy nagy rakás beképzelt köcsögbuzi. Nem is próbálkozom átformálni hazánk mindenkinél mindent jobban tudó drukkereinek véleményét. Az emberek egy részénél azonban kezd betelni a pohár, ugyanis szép, meg jó, hogy a Barcelona a szemünk láttára forradalmasítja a futballt, ami igen nagy hatással van magára a válogatottra is, de kezd unalmas lenni. Az embereknek ezen része messiásként várja azt a csapatot, aki képes lesz majd legyőzni és ezzel félreállítani végre Xavit meg a többieket. Lehet, hogy mi leszünk azok?

a legjobbkor tért magához

Amióta tarolnak a spanyolok, találkoztunk már velük kétszer is, de egyszer sem győztek meg minket és ez mindenképp jó jelnek tekinthető. A dél-afrikai Vb-n sikerült kiejteniük minket a nyolcaddöntőben egy vékonyka 1-0-al, de az közel sem volt olyan meccs, ahol a portugálok egyértelműen csak a másodhegedűs szerepkörébe szorulhattak. Végig voltak lehetőségek, lógott az egyenlítő gól lába is, de Ronciék akkor még nem tudtak betalálni.

Viszont pár hónapra rá játszott egy barátságos meccset a két csapat, méghozzá egy olyat, amely egy meglehetősen irreális eredménnyel végződött. 4-0-ra verte el a frissen kinevezett Bento csapata a világelső spanyolokat. Ezt az eredményt még én sem tudtam elhinni és felfogni, holott láttam mi történt azon a meccsen, és aki rajtam kívül látta még, az tudhatja, hogy a végeredmény hűen tükrözte a látottakat. Persze most lehet jönni azzal, hogy az csak egy barátságos meccs volt és ne vonjunk le következtetéseket, ennek részben igazat is adok, de szó nélkül elmenni egy ilyen eredmény mellett semmiképp sem lehet, sőt hivatkozni kell rá és ugródeszkának használni.

Az a bizonyos meccs:

Most be kéne mutatnom a  lehetséges kezdőt és boncolgatni a lehetőségeket, de az a helyzet, hogy ezidáig minden meccsen ugyanaz a csapat állt ki. Most is csak annyi lesz a különbség, hogy a csehek ellen lesérült Postiga helyére minden bizonnyal Almeida kerül majd, aki megint meg fogja mutatni, hogy ez a jelenlegi portugál válogatott mennyire nem a csatárokról híres.

Nagy meglepetésre tehát ne számítsunk, már ami a felállást illeti, az eredményt illetően viszont annál inkább. Én nagyon régóta nem láttam már ilyen szervezettnek és elszántnak ezt a csapatot. Itt állunk tehát a döntő és annak lehetősége előtt, hogy meg legyen az első arany, ami minden idők legnagyobb portugál sikere is lenne. A siker ráadásul kétszer olyan édes lehet, ha útközben épp a címvédő, hiperszuper Spanyolországon léphetnénk át.

Veloso bevetésre készen még a paplanok közül is. Ez az elszántság, kérem.

Nem maradt más hátra tehát, mint befogni a világ száját és történelmet írni. Mindenkinek jó szurkolást kívánok!