Nagy szerencse, hogy nem írtam előzetest a tegnapi, az év végi szájízünk szempontjából sorsdöntő BL-visszavágóról, mert nagyjából egy magabiztos értekezésre készültem, ahol bár méltatom a Malaga eredményeit, de hát mégis, ha szorosan is, de egy idegenben lőtt góllal behúzzuk a megérdemelt továbbjutást. De aztán minden másképp alakult.

Hogy miért ennyire meghatározó a Bajnokok Ligája, azt szinte már indokolni sem kell, a kupa ugye már elúszott, a bajnokság olyannyira polarizálódott, hogy akár 24 győzelem és 6 döntetlen is csak az ezüstre lehet elég a végelszámolásnál, és bár véleményem szerint mind a Benfica, mind a Porto büszke lehet az idei teljesítményére, egy jó BL-szereplés mindenképpen a kiugrást jelentené. Adott volt ellenfélnek egy erős, de egyáltalán nem verhetetlen Malaga, mely ugyan a csoportkörben látványos pofonokat adott a Zenitnek és a Milánnak, de az odavágón simán a saját térfelén tartott a Porto, ráadásul ez a párosítás válasz lehet a portugál foci egyik örök feltevésére, a mi lenne ha a spanyol ligában indulna a Porto/Benfica? elméletére.

Az első meccs után az 1-0 nagyon kedvező eredménynek tűnt, valahogy elképzelhetetlennek tűnt, hogy ez a Malaga kettőnél több gólra legyen képes, és ne kapjon legalább egy gólt. Problémák viszont aggódtak a Portónál, Mangalát és Moutinhót épp hogy összerakták szerdára, a hétvégi bajnokin pedig Lucho és James is cserét kapott elővigyázatosságból. Ráadásul mi ugye nagyon szeretjük a két kolumbiait, de James mostanában nem nagyon vette fel a sérülése miatt eldobott fonalat, így nem meglepő módon azt a Defourral megerősített középpályát dobta pályára Vitor Pereira, mai egész januárban (többek között a Benfica ellen is) nagyszerűen működött. Nem is volt probléma az első fél órában, nagyszerűen működött a letámadás, így megtörténhetett az, hogy a Malaga 120 percen át nem is lőtt kapura, az isteni Isco pedig hozzá sem szólt a meccshez. Nem akarom túlságosan polírozni a mezőnyfölényünket, inkább a tök jó hogy semmi nem történik hozzáállás volt ez, amolyan pszeudo-támadójátékkal kifestve.

Aztán jött a feketeleves. Nem tudni, hogy a csapat elfáradt-e a saját tempójától, vagy Moutinho kiújuló sérülése okozta-e a zavart, de az első félidő hajrájában a Malagának sikerült letámadásával tönkretenni a játékunkat, melyet két góllal büntetnek, és nagy mázli, hogy ebből csak egyet adott meg Rosetti, de Helton ismét bebizonyította, hogy nagy meccsen benne van a hiba. Az első gólnál semmit sem szólhattunk volna, ha nem fúj semmit a spori, és Isco bombájakor is teljesen értelmetlenül helyezkedett, bár azt a gólt érzésem szerint sehogy sem lehetett volna védeni. Teljesen egálról, de a sérült Moutinho nélkül kezdődött a második félidő, és látszott, hogy az idegek párbaja lesz, amiből meglehetősen hamar kiszálltunk: Defour rettentő ökör módjára fontosnak látta a kaputól 35 méterre hátulról felrúgni Joaquínt, és egyből olyan helyzetbe kerültünk, mint a United egy héttel korábban, csak itt egyedül a saját emberünkre haragudhattunk. Innentől kezdve pont olyan élmény volt a mérkőzés, mint egy székhez láncolva végignézni egy közeli ismerősünk kivégzését, tehetetlenül, dühösen, és bár Pereira próbálta keverni a kártyákat, de hiába sikerült néhány példás rohamot indítani Santa Cruz gólja után, de Maicon megváltást jelentő gólja sajnos lesről esett, így az idei kör is csak egy kimaradt lehetőség marad.

Aki kinyitott bármilyen portugál fórumot a meccs után, láthatta, hogy egyből mindenki Vitor Pereira torkának esett a kiesés után. Nehéz helyzet ez, hiszen a tavalyi bemákolt (azt hiszem, történelmi kijelentés ez, hiszen először ismerjük be kollektívan ennek a tényét) bajnoki cím után mindenki edzőváltást szeretett volna, de VP sikeresen élt az elnöki bizalommal, a fogaskerekek összeálltak, a rendszer működött, de mégis, mintha egy váratlan fordulatra nem tudna reagálni a gépezet, ami nem a győztes mentalitás jellemzője. Nagy a nyomás tehát Pereirán, aki nem mellesleg AVB segítőjeként hatalmas hendikeppel vette át az irányítást, márpedig olyan jelentkezőkből választhat a nyáron Pinto da Costa, mint Leonardo Jardim, vagy Domingos Paciencia. Nincs mese, ha maradni akar, meg kell nyernie Pereirának a bajnokságot.

Zárásként csatoljuk Pellegrini válaszát a múltkori poszt után:

Na mi van srácok ? :)))