Primeira Liga e tudo

A Braga eljátszotta utolsó esélyét

2013. január 28. - Latz von W.

Igazságtalanság – akár ilyen rövid címet is adhattam volna ennek a posztnak, de az olyan snassz. Blogunk szerkesztőségének benfiquista túlsúlyát mérsékelendő, a hétvége rangadóját ezúttal bragai szemüvegen keresztül fogjuk megvizsgálni.

A Primeira Liga 16. fordulójának kétségkívül legnagyobb érdeklődéssel várt találkozója a Braga–Benfica mérkőzés volt. A portugál labdarúgás legújabb érájában derbivé előlépett meccs tétje bragai szemszögből nem volt kevesebb, mint a csapat nem túl vérmes aranyálmainak életben tartása. Amennyiben bukik a csapat, úgy végérvényesen elérhetetlen távolságba kerül a bajnokságot vezető Benfica, Porto duótól, ráadásul az üldözőboly is komolyan odaérhet az arzenalisták mögé, mellé.

Igazságtalanság – akár ilyen rövid címet is adhattam volna ennek a posztnak, de az olyan snassz. Blogunk szerkesztőségének benfiquista túlsúlyát mérsékelendő, a hétvége rangadóját ezúttal bragai szemüvegen keresztül fogjuk megvizsgálni.

A Primeira Liga 16. fordulójának kétségkívül legnagyobb érdeklődéssel várt találkozója a Braga–Benfica mérkőzés volt. A portugál labdarúgás legújabb érájában derbivé előlépett meccs tétje bragai szemszögből nem volt kevesebb, mint a csapat nem túl vérmes aranyálmainak életben tartása. Amennyiben bukik a csapat, úgy végérvényesen elérhetetlen távolságba kerül a bajnokságot vezető Benfica, Porto duótól, ráadásul az üldözőboly is komolyan odaérhet az arzenalisták mögé, mellé.

A Benfica eléggé magabiztos bajnoki menetelése ellenére is volt oka bőven bizakodnia az optimista Braga-drukkereknek, ugyanis a minhóiak hazai mérlege meglehetősen jó az utóbbi években a lisszaboni sasok ellen: a Benfica utoljára 2009 májusában nyert az Estádio AXA-ban, tehát Jorge Jesus regnálása óta még sohasem. Jesus számára egyébként azért is volt érdekes a mérkőzés, mert mielőtt átvette volna a Benficát, pont a Braga trénere volt.
Fura lehetett ellenfélként visszatérnie Bragába az elmúlt két év helyi gólvágó hősének, Limának is. A 29 éves brazil a 2011/12-es szezon során 44 meccsen 26 gólt termelt, összességében pedig 98/40 a mutatója bragai színekben. Meg kell jegyezni, a Benficában sem állt le…

Lima tehát nagy veszélyt jelenthetett Beto kapujára, a Benfica másik zseniális csatára, Óscar Cardozo viszont nem volt ott a meccsre készülő keretben. Állítólag kisebb sérüléssel bajlódott, de sokan inkább hajlottak arra, hogy befutott egy jó ajánlat a hórihorgas paraguayiért, amin egyébként nem lepődnék meg. Ha már a játékospiacnál tartunk, az is érdekes volt, hogy Éder úgy játszott a Bragában, hogy a vezetőség nemrég kijelentette: 23 millió euróért bárki viheti.

Ami miatt joggal aggódhattak a szurkolók, az a Braga felforgatott védelme, ugyanis sérülések és eltiltások miatt Vincent Sasso és Max Haas kerültek a védelem tengelyébe. A Beira-Martól érkezett Sasso első fellépésére készült, tehát inkább őt félthették, aztán később mégsem miatta fájhatott a hazai sportbarátok feje, hanem rutinosabb német kollégája miatt. Nem is kicsit.

Arra kevesen számítottak, hogy mindjárt az összecsapás 5. percében jönni fog a hidegzuhany. Salvio lőtt, Beto védett, Haas elbambult, Salvio pedig gyorsan lecsapott a kipattanóra és máris 0:1 állt az eredményjelző táblán.

Na, a két csapat igazán csak ezután ugrott egymásnak. Helyzet itt, helyzet ott, szinte csak a középpályán nem volt labda. Mossoró rögtön a gól után egyenlíthetett volna, de talán ő sem tudja megmondani, hogy abban a fontos pillanatban miért emeléssel próbálkozott egy egyszerűbb megoldás helyett. Aztán a 10. percben a szögletnél töküresen maradt Haas tehette volna jóvá hibáját, ha Artur nem védi bravúrral fejesét. A Benfica némileg meglepő módon kontrákra rendezkedett be, de így is zavart tudott kelteni a Braga védelmében. A lendületes játéknak köszönhetően villámgyorsan eltelt az első 25 perc. Különösen Éder tűnt veszélyesnek; kérdés, hogy kinek akart bizonyítani, edzőjének vagy a stadionban jelenlévő rengeteg játékosmegfigyelőnek?

A félidő derekán a Benfica egy rövid időre olyat tapasztalhatott, amit nem sűrűn szokott: totálisan beszorult, de túlélte, mivel az arzenalisták nem voltak elég pontosak. A Braga talán legnagyobb egyenlítési lehetőségét Alan kombinálta túl.

A 35. percben aztán sok BSC-drukker száját hagyhatták el válogatott káromkodások sorai, amit meg is értek. A Benfica igazi mázlista csapat, Haas meg egy balfácán! Gaítan beívelése hosszúnak tűnt, de Lima még elérte és kapura fordult, Haas megint csak szemlélője volt az eseménynek, a brazil laposan lőtt, Beto megint belekapott, de a labda a hálóban landolt. 0:2. Lima legalább tisztességes volt egykori kenyéradójával szemben és nem örült látványosan a góljának.

Érdekes, hogy nem különösebben esett kétségbe a Braga, ugyanolyan iramban ment előre, mint azelőtt. A fejekben azért biztos nem volt már minden rendben, mert minden egyes hiba után ment a pofázás, ami nyilván a feszültség számlájára volt írható. Küzdtek becsülettel a hazaiak, de nagy gólhelyzetbe csak egyszer tudtak kerülni, az is kimaradt.

0:2 volt félidőben, pedig simán lehetett volna 2:2, 3:2, 2:1, vagy 1:1 is, szóval bármi, csak nem magabiztos Benfica-vezetés.

Nem tudom, mit mondott José Peseiro a fiainak a szünetben, de abban biztos vagyok, hogy nem a "Menjetek és rúgjátok szét a seggüket!" csatakiáltást, vagy ha igen, akkor a játékosok nem értelmezték jól, ugyanis a második félidőre nagyot esett az iram. Alig kerültek helyzetbe a bragaiak, ha odakerültek, akkor meg a pontatlanság vagy Artur volt a vesztük. Főleg az volt hihetetlen, hogy jó lövőhelyzetben hány labdát állítottak Föld körüli pályára Hugo Vianáék. Szintén rossz volt nézni, ahogy átrohant a Benfica a hazaiak középpályáján, pedig talán pont az a Braga legerősebb egysége.

Aztán szinte a semmiből jött a csereember João Pedro és visszahozta a bragai reményeket! A szépítő gól után még jó negyed órája volt a Bragának a döntetlen kiharcolásához. Bruno Esteves sporttárs azonban tett róla, hogy hamar szertefoszoljanak a reményeik: a végképp negatív hőssé lett Haast egy szerintem egyáltalán nem szabálytalan megmozdulásért állította ki. Kéretik kommentben hülyebírózni, avagy puhlsanyisan elemezni! Én most ebbe nem folyok bele, de az biztos, hogy ezzel Esteves végső csapást mért a Bragára.

Összességében azt kell mondjam, hogy a második félidőben mutatott gyengébb produkció ellenére is többet érdemelt volna a Braga. A bajnoki cím ezzel végleg elúszott számukra, királycsinálók viszont még lehetnek – a Portóval majd április 7-én küzdenek meg. Addig pedig marad a szokásos: bebiztosítani magukat a dobogó legalsó fokán.

Eredmények, tabella, góllövőlista:

A bejegyzés trackback címe:

https://portugalfoci.blog.hu/api/trackback/id/tr818331128

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása