Négy nappal az elveszített elődöntő után elérkezettnek látom az időt, hogy Portugália szereplésével kapcsolatban levonjuk a konzekvenciákat és kicsit a jövőbe tekintsünk. Habár nüanszokon múlt, hogy most nem ver a víz egy portugál-olasz döntő kapcsán, összességében elmondhatjuk, a csapat sikeres Eb-t zárt.

Négy nappal az elveszített elődöntő után elérkezettnek látom az időt, hogy Portugália szereplésével kapcsolatban levonjuk a konzekvenciákat és kicsit a jövőbe tekintsünk. Habár nüanszokon múlt, hogy most nem ver a víz egy portugál-olasz döntő kapcsán, összességében elmondhatjuk, a csapat sikeres Eb-t zárt.

Nehéz volt megemészteni a kiesést, leginkább a hogyansága miatt. Spanyolország címvédő, az aktuális világbajnok, és hiába lett a tiki-takából tiki-takanaccio, attól még nem lettek gyengébbek, azon válogatottak száma igen csekély, akik képesek lehetnek megszorítani őket. Portugáliának sikerült, 70-80 percig az történt a pályán amit mi akartunk, a spanyolok csak a hosszabbításban tudták zavartalanul játszani a játékukat. Felmerült korábban, hogy érdemelt-e bármelyik csapat továbbjutást? Tán van bennem némi elfogultság, de az én olvasatomban amelyik csapat a mérkőzés nagy részében meg tudja fojtani Spanyolországot, az a csapat megérdemelné, hogy a kapufa melléálljon, ha már az a senkiházi homokos Ramos most éppen nem a Holdra rúgta a maga tizenegyesét.

De ne elmélkedjünk, ezen már változtatni úgysem tudunk, ez a poszt különben sem meccselemzés. Rájöttem ebben a három hétben, a Vb-k előnye csupán annyi az Európa-bajnokságokkal szemben, hogy tovább tart. Meg persze a brazil, argentin, elefántcsontparti és egyéb szimpatizánsok feltűnően többet hokiznak azon időszakában egy adott évnek, egy darabig.

Az idei UkroPoly számomra a vártnál sokkal több jó és változatos meccset hozott, kicsit közhelyként hathat, de bárki megverhetett volna bárkit, szegény Írországot, meg persze a kivételes csapatszellemmel bíró hollandokat leszámítva. Az utóbbi nagy tornákon - legyen az Vb vagy Eb - mindig eljut egy csapat az elődöntőig, akit még Kovács Kálmán se előzetesen csak a legfanatikusabb szurkolók vártak oda, vagy még ők sem. Jó lenne kijelenteni, hogy idén bizony megszakadt ez a sorozat, de ha reálisan nézzük, kedvenc portugáljaimé a megtiszteltetés. Nem azért, mert nincsenek olyan kvalitású játékosok és nem is azért, mert Az Igazi Ronaldo a válogatottban eddig olyan halovány volt mint Chuck Norris szerepe az Igen drágám! című viccesnek semmiképp sem nevezhető vígjátéksorozatban a Comedy Centralon. Egyszerűen a világbajnoki ezüstérmes Hollandia és a mindig erősnek számító de emellett még mindig rendkívül ronda német nemzetiségi csapat mellett nem aggathatták Pepéékre az esélyes jelzőt és valljuk be, ez így van/volt rendjén.

Portugália ismét csak pótselejtezőn kvalifikálta magát úgy, hogy közben még edzőt buktatni is volt ideje, a mutatott játék minden volt, csak nem meggyőző. A selejtezősorozat után bizony átfutott az agyamon, hogy mégis mi a tökömet fogok csinálni ebben a három hétben, ha a kedvenceim még arra is alkalmatlanok, hogy kijussanak ide. Aztán a csapat megrázta magát, amit Bosznia bánt két év alatt másodjára, izgalomba jöttem a csoportkör sorsolást várva, majd miután megtörtént, hát...

Egy-kettőre véget ért a klubszezon, Benfica mezemet válogatottra cseréltem, majd egy botrányos felkészülés (macedón-iksz, török-vereség) után jött június 9., jött Németország az első körben. Bruno Alves nyilatkozta a meccs előtt, hogy a csapat egységes és le tudjuk győzni Németországot. Ebben bíztam ugyan, de hinni már annyira nem sikerült benne, főleg miután hamar világossá vált, a döntetlen megfelelne. Sokáig így is nézett ki, aztán egy német szempontból szerencsés góllal alulmaradtunk. Az azonban látszott, hogy a bekapott gól után sikerült helyzeteket kialakítani és a gól ugyan elmaradt, Alvesnek igaza volt, a csapat valóban egységes.

Dánia ellen nagyon hamar megnyertük a meccset, aztán egy jó 7 percig mégsem tűnt túl kényelmesnek a felállás. Varela jött és eldöntötte, újabb negyedórányi játék mutatta meg, hogy amikor igazán kell, mindenki odateszi magát, újabb rovátkát kapott a csapat egységes bekezdés és mivel a másik meccs is kedvezően alakult, közel került a hőn áhított továbbjutás.

Hollandia a zárófordulóra teljesen kigolyózta magát, hála a sok nagyképű köcsögnek, akik azt hiszik egytől-egyig, hogy ők hugyozták a Nílust és az Amazonast együttvéve. Az Eb kezdete után egy héttel bebizonyosodott, hogy maximum a kijevi vagy az amszterdami reptér budijában dobhatnak egy sárgát, miután Ronaldo vezérletével simán lezúztuk őket. Portugália negyeddöntőbe jutott elhallgattatva sok mindenkit, a hollandok meg a kertek alatt hazasunnyogtak szépen, miközben az egész világ Robbenen és a többieken röhögött.

Óriási boldogságot okozott a továbbjutás, nem csak nekem, egész Portugáliának, az összes drukkernek a világon, akik valamiért a seleccaoért szorítanak. Innentől persze az elvárások átalakultak, mivel az A-csoport győztese Csehország lett. Ha a B-csoportról elmondhattuk, hogy halálcsoport, az A-ra nyugodtan használhattuk a másodosztályú kifejezést.

A vártnál kicsit nehezebben lett meg a továbbjutás, főleg Petr Cechnek köszönhetően, aki sokáig meccsben tartotta a cseheket, de Az Igazi megérkezett és a legjobb négybe fejelt minket, ahol ugye a már említett kapufák igazságot szolgáltattak. Valamiért úgy érezték, hogy közbe kell avatkozniuk, minket szomorúságba taszítani, a selecciónnak meg esélyt adni a címvédésre. Ez akkor sem igazság...

Akkor sem, ha senki nem várt minket a döntőbe, akkor sem ha még az elődöntőbe sem és akkor sem ha még a csoportból való továbbjutásunk is meglepett sok embert. Portugáliát eddig is remek futballisták alkották, akik Európa élklubjaiban futballoznak és akik az idei Európa-bajnokságon végre megmutatták, hogy nem csak jó játékosok, hanem végre valahára képesek voltak csapatként működni, harcolni egymásért, a közös célokért. Még nagy ritkán Az Igazi is. Nem sikerült döntőbe jutni, de minden adott ahhoz, hogy ez a csapat két év múlva Brazíliában legalább ugyanilyen erős legyen és bármeddig eljuthasson. A jelenlegi kezdőcsapatból senki nincs még 30 éves, ha Nelson Oliveira folytatja a számára jósolt utat, már klassziscsatárunk is lehet 2014-re. Bento már az Eb előtt megkapta a bizalmat, a válogatott jó kezekben van. Ha bárki kételkedett ebben, az elmúlt három hét csattanós válasszal szolgált.

Már csak 712 napot kell aludni a kezdősípszóig.