Primeira Liga e tudo

Irina és a többiek

2012. június 25. - Latz von W.

Az elődöntőbe jutott négy csapat közül bátran kijelenthető, hogy a portugál a legkevésbé népszerű itthon. Ronaldoék, nem vetekedhetnek olyan, hagyományosan népszerű válogatottakkal, mint az olasz, vagy a német, de még a spanyolok láttán is valószínűleg több embernek tágul a pupillája. Ezt semmiképp sem hagyhatjuk így, kötelességünknek érezzük a portugál válogatott felfuttatását. Szerencsére kőgazdag sztárokból és a hozzájuk szériafelszereltségként tartozó modellekből itt sincs hiány, meg amúgy is minden valamirevaló blogba kell legalább egy sunaposzt naponta, tehát az asszonypajtásokat felhasználva fogjuk még szerethetőbbé tenni a csapatot. Elöljáróban még annyit, hogy a játékosok jellemzően nem az MTA Atommagkutató Intézetében keresnek maguknak feleséget.

A csapat motorja, Joao Moutinho szőkét választott és végülis nem döntött rosszul, Ana Gomes nem rossz bőr.  A pár ugyanabba a középiskolába járt, tehát igazi tiniszerelemből lett házasság, nagyon romi. Érdekesség még, hogy házassági évfordulójukat június 30-án ünneplik, épp ezért az ideiről nagyon szeretne igazoltan hiányozni Moutinho, mert július elsején lesz az Eb-döntő.

Rute Alves valószínűleg nagyon kedves és vicces nő.

Miguel Veloso lelki társa, Bruna Rafaela. Egyes források Bruna Duartét írnak, de, hogy ugyanarról van-e szó, vagy Veloso két nővel kavar nyíltan, ezt nem sikerült kideríteni. Nagy barátnők lehetnek Nani csajával, Daniela Martins-szal, mert szinte minden képen együtt szerepelnek.

Ivone Meireles bőre zsúfoltabb, mint egy óvodás kifestő, férjével együtt tetkó őrültek. Gyűrű helyett például egymás nevének kezdőbetűit varratták fel gyűrűsujjukra.

Miguel Lopes választottja a jó nevű lengyel, Monica Pina. (az ezzel kapcsolatos szóvicceket kommentben várjuk)

Ő egyébként pár napja egy tetkóval is meglepte Lopest, a nyaka alatt virít a "szeretlek, Miguel" felirat. Nagyon eredeti.

Nélson Oliveira is jól választott, ő Patrícia Moraist szúrja. A lányról nem sokat tudni, lehet, hogy PhD hallgató a kvantumfizikai tanszéken, de ez nem valószínű.

Nyilván a végére hagytuk Az Igazi gyűjteményét, bár az talán egy külön posztot érdemelne. Cé jelenleg Irina Shayk orosz modellt kezeli, íme:

Ő azonban csak a jéghegy csúcsa, Ronaldo levarrta többek közt Balotteli mostani barátnőjét, Rafaela Ficot is.

A többi ismertebb skalpját is hosszasan lehetne még sorolni, itt van egy szubjektív lista a legjobb húszról. Ettől függetlenül azért a magyar szurkolók megkérdőjelezték Ronaldo szexuális beállítottságát, de hát a honi ultrák nyilván kritikusabbak annál, hogy csak úgy bemondásra elhiggyenek minden numerát.

A portugál csapat körül legyeskedő nőkről itt és itt láthatunk még képeket, további jó nyálcsorgatást kívánunk!

A bejegyzés trackback címe:

https://portugalfoci.blog.hu/api/trackback/id/tr98330980

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

338546 2012.06.26. 08:18:42

Micsoda alapvető futballtörténelmi tévedés: Raffaella Fico és Balotelli már több mint egy hónapja szakítottak! Súlyos ejnye-bejnye, amiért nem olvasod a Balotelli blogot! http://balotelli.blog.nepsport.hu/archives/2012/05/10/Szuletett_szingli/

339564 2012.06.26. 13:40:52

[szponzor](#862049): Kész, vége, megyek, elbújdosok Nepálban egy kolostorban. Kovács Kálmán most örülhet, ezentúl nem rajta fognak röhögni a tudatlansága miatt.
süti beállítások módosítása