Primeira Liga e tudo

Villámposzt! Tudjuk, hogyan segítsünk Ronaldonak!

2012. június 15. - Latz von W.

Talán a vak is látja, hogy Az Igazi bő két hete nem úgy zselézi össze az ellenfél védőinek lábait, ahogy azt a bajnokságban megszokhattuk tőle. Nagyjából egy egész ország vagy talán a fél kontinens azt találgatja már jó ideje, hogy minek köszönhető ez a visszafogott teljesítmény, ha válogatott mezben lép pályára, ám mi most úgy érezzük, megtaláltuk a megoldást.

Elképzelhető, hogy ez segítene előhozni belőle a gyilkos ösztönt? Lehet, hogy ettől a válogatottban is hármasával szórná a gólokat? Igazából csak apróbb változtatásokat kéne eszközölni és senkinek nem lenne ellenére, úgyhogy részünkről megszavazva!

(a képet a Tertúlia Portista blogon találtuk)

A bejegyzés trackback címe:

https://portugalfoci.blog.hu/api/trackback/id/tr898330944

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása