Itt állék hát előttetek, hogy beszámoljak vala az dicsőnek nemigen nevezhető barátságos csataszimulációról, mit csapatunk vívott az meginvitált törökök ellen. Mivel jó híreket nemigen hordozák mostanában, bocsássák meg az mély pesszimizmusomat, mi az idők során beleivódott vala lírámba tisztességesen.

Még nem jelentkezett odafönt a holdvilág, midőn az csata bírája belefújt tekintélyt parancsoló sípjába, bár az elvetemült szúnyogok már csipkedni kezdeményezték vala nemesi bőrömet. Támadott dicső csapatunk legott, szűnni nem akaró lendülettel, de az portát bevenni nem tudta, őrzőjét fondorlattal átverni nem sikerült.

Hogy az makacs török nem adta meg magát,

dicséret illeté szakállas portását.

Átok üle nagy valaggal Ronaldo lábfején,

hiába vágtatott az csatatér zöld gyepén.

Megkérném alássan jóuram és nagyságos asszonyom, hogy ne perdüljenek táncra e nótára. Már mondám egyszer, hogy nem jó hírekkel jövék. Ámbár örömömet lelem benne ha elnyerte tetszésüket az lírám melódiája, viszont tessenek figyelmet szentelni az benne foglaltakra is.

Mint mondám, az fondorlatok, miről csapatunk oly híres szerte e nagy lapos világban, nem váltak be az ravasz török ellen. Az barátságos csataszimuláció első részében előnyre tett szert az félholdas zászló alatt harcoló sereg, ráadásul az igyekvő Coentrao, kinek szíve-lelke mindig benne van az csatában, majdnem ott maradt a csatatéren, midőn az török védő barátságosan kirúgta őt lába alól.

Hiába adá parancsba Bentó aztat neki,

az óvatosság szavat bizony nem ismeri.

De nem is lehet gátat tenni annak elébe,

akit minden nap ugyanúgy a szíve visz előre.

Bárcsak csempészhetnék némi jókedvet is az lírámba, hogy a nép, ha csak egy szekundumra is, de örvendezni látassék. Bárcsak tehetném, de az török bevágta második csapását is az luzitán portába. Kik sehol sem voltak az végig egyoldalú csata alatt, mégis diadalmaskodni tudának.

Ám ekkor jött a fürge és daliás Nani, és jó meglátással, pontos találattal felzárkózék az seregünk még idejében. A látottakra egyébiránt nem panaszkodám, dicséret illeti az gyors támadásokat, ámbár hatékonyságuk egyenlő vala a nullával.

Lendületet kapott  csapatunk, minek eredménye vala, hogy az törökök percekig nem találkozának az labdával. Felbőszítettük ezzel az barbár népet és így ezek szabálytalan eszközökhöz nyúlának saját portájuk tájékán, minek eredménye büntető vala, amit azonban isteni erényekkel felruházott kapitányunk elhibázott.

Az tőr a szívbe mégiscsak azon momentum vala, mikor védőink az nagy riadalomban saját portájukba juttatták az labdát a barátságos csataszimuláció utolsó szekundumai felé.

Az csata alatt végig lappangott lelkemben az méreg, de midőn Pepe tehetetlen testéről bepattant az labda, hajdani gyámomtól kapott lantomat menten az bástya falához basztam vala.

Mit sem ér az csatában az dominancia,

ha az végső győzelemre mégsem garancia.

Summáját írom, és pengetnék is hozzá,

de az dicső lantom nemrég törtem KETTÉ!!!

Kérem bocsásson meg jóuram és nagyságos asszonyom, de ez nagy haragban már rímet faragni sem tudok kellőképpen. Jól esne most egy kupa bor, ha esetleg van a háznál, de ha nincs, vizet ne adjon, mert attól mindig rosszul vagyok vala.

De mondom én! Végig jobbak vótunk! Nem, nem jártunk úgy mint a katalinka bogárka, akit sós kútba tettek, de onnan is kivették, majd pedig valami kerék alá gyömöszöltek. No, de én már mennék is akkor, mert meg köll ezt még énekelnem egy pár faluban, mielőtt rám esteledik. Áh! Majd megnyugszom, ha hatni fog a boruk! No, alászolgája!