Primeira Liga e tudo

Semmi sem dőlt el, de a Porto ideje egyre inkább fogyóban

2013. április 10. - Puresz

Egyre kevesebb esélye van a bajnoki címre a szezon végére elfáradó Portónak, mely azonban még kissé erőtlenül is jobbnak bizonyult a Bragánál. A 25. forduló sem hozott nagy változást Portugáliában: óriási csaták a dobogóért, az európai kupahelyekért, és az osztályozó elkerüléséért is.

Egyre kevesebb esélye van a bajnoki címre a szezon végére elfáradó Portónak, mely azonban még kissé erőtlenül is jobbnak bizonyult a Bragánál. A 25. forduló sem hozott nagy változást Portugáliában: óriási csaták a dobogóért, az európai kupahelyekért, és az osztályozó elkerüléséért is.

 

Marítimo - Paços Ferreira 1-1

Mindkét csapat számára fontos, valamint nehéz mérkőzésnek ígérkezett a találkozó. A hazaiak az európai kupaszereplésért vannak óriási versenyfutásban, míg a Paços a dobogó megtartásáért küzd. A mérkőzés elejétől fogva nem volt kérdés, hogy a Marítimo inkább a kontrákra játszik, míg a Paços teljes gőzzel rohamozott, melynek már az első tíz percben meg is lett az eredménye: Cícero vezetéshez juttatta a sárga mezben játszó vendégeket. A gyors vezetés után sem adták alább a vendégek, ám a sokkal több helyzet ellenére mégis a Marítimo tudott egyenlíteni még a félidő előtt. A szünet után sem változott a játék képe, a hazaiak mindössze két helyzetet alakítottak ki, míg a vendégek képtelenek voltak újra betalálni féltucat helyzetük ellenére. A döntetlen egyik csapatnak sem jó, de míg a hazaiak ezzel elvesztették kupaindulást jelentő helyüket, a vendégek továbbra is őrzik előnyüket a Bragával szemben.

Sporting - Moreirense 3-2

Ismét "bravúros" hajrát mutatott a Sporting, ezúttal a kiesőhelyen (ami a Boavista-ügy, és a Liga döntése miatt osztályozós hellyé modifikálódott) álló Moreirense ellen. A zöld-fehérek jobban kezdték a mérkőzést, és habár kevés nagy ziccer írható fel a fővárosiak oldalára, mégis megérdemelten szerezték meg a vezetést az oroszlánok, miután a 40. percben jogos büntetőhöz jutottak. A hajrában szerzett gól bealtatta a szünetben a hazaiakat, amelyet a tökéletes helyzetkihasználással rendelkező vendégek meg is büntettek rögtön a második félidő kezdetekor. A kiengedés után nehezen kapcsolt magasabb fordulatra a Sporting, melynek szurkolói egészen a 66. percig várhattak egy újabb vezető találat megszerzésére. Nem kellett azonban sok időnek eltelnie, és egy pontrúgást követően jött ismét az egyenlítés a túloldalon. Sokan már elkönyvelték a 2-2-es döntetlent, amikor a 92. percben egy újabb pontrúgás után először a Moreirense szerezhette volna meg a vezetést, majd a 93. percben a Sporting meg is szerezte azt egy igen szerencsés góllal, a csereként beállt Viola révén. A zöld-fehér szurkolók igazi katarzisban törtek ki a gól után, hiszen a lisszaboni gárda így még esélyes az európai kupaporondra való kijutásra.

FC Porto - SC Braga 3-1

Kezdenek lemerülni az elemek Portóban. Röviden ezt lehetne levonni a Braga elleni mérkőzésből, ha a sárkányok oldaláról néztük a találkozót. A többfrontos háborút kevés csapat tudja egy egész szezonon keresztül vívni, talán ez jött ki a Braga ellen, ahol egy fizikailag megfáradt Portót láthattunk, mely azonban így is képes volt megverni Portugália egyik legjobb csapatát. A mérkőzés nem dúskált óriási helyzetekben, nagy jelenetekben azonban igen, legyen az két böhöm nagy hazai kapufa (és szintén nem éppen csúnya gólok), vagy pedig a Braga gyönyörű vezető találata, melyet egy 102 km/h-s löket eredményezett Alan révén. Aki látta a mérkőzést, az tudja, hogy több van ebben a Portóban, és több is kell, hogy legyen, ha valahogyan bajnokok szeretnén(e)k lenni, aki pedig nem látta, az nem vesztett sokat, és inkább nézze meg a következő meccsen mindkét oldal srácait.

További mérkőzések:

Az Académica legyőzésével elkerült az egykori kieső, már-már osztályozós helyéről a Gil Vicente, miután hazai pályán hat perc alatt megfordította, az Académica vezetésével kezdődő mérkőzést.

Negyed óra sem kellett az Estorilnak, hogy visszaszerezze a roppant fontos ötödik helyet. A kanárik a Nacionalt küldték haza egy sima, 4-0-val.

Nem adta még fel európai kupás álmait a Rio Ave sem, hiszen a Setúbal legyőzésével továbbra is két pontra vannak az ötödik helytől.

Kezdi kibérelni az utolsó helyet a Beira-Mar. A sereghajtók ezúttal a Vitória Guimarães otthonában szenvedtek 2-1-es vereséget.

Nem botlott, és tovább menetel a bajnoki serleg felé a Benfica, miután kétgólos győzelmet szerzett az Olhanense otthonában. A Sasfészekben több infót is találhattok a mérkőzésről.

Érdemes kicsit kitérnünk a másodosztályra is, ahol a bajnokságot utcahosszal vezető Belenenses 7-8 fordulóval a vége előtt bebiztosította feljutását (az aranyat még nem, de ez is csak idő kérdése), tehát jövőre két dicső múltú egyesületet is viszontláthatunk a legjobbak között.

A bejegyzés trackback címe:

https://portugalfoci.blog.hu/api/trackback/id/tr868331194

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása